A főváros egyetlen, világszínvonalú krematóriuma

2016. május 19.

"Szeretném kiemelni, hogy az önkormányzat igyekezett a környéken lakók érzéseit, félelmeit együttérzéssel kezelni és a beruházó felé közvetíteni, aki ezeket teljes mértékben megértette és figyelembe vette." - hangsúlyozta beszédében a polgármester.

A csütörtöki hivatalos megnyitón többek közt részt vett Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Bogó Ágnes a Nagytétényi Ember és Érdekvédő Környezetvédelmi Egyesület elnöke és László Éva a Nagytétényi Polgári Kör elnöke is.

“Szeretném kiemelni, hogy az önkormányzat igyekezett a környéken lakók érzéseit, félelmeit együttérzéssel kezelni és a beruházó felé közvetíteni, aki ezeket teljes mértékben megértette és figyelembe vette.” – hangsúlyozta beszédében a polgármester. Karsay Ferenc hozzátette, az ősz óta működő modern hamvasztó európai színvonalú, a legmagasabb biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak is megfelel.  A tulajdonosok minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekeznek az elhunytak utolsó útját méltóvá tenni, hogy a család gyászát megkönnyítsék, a búcsút elviselhetővé tegyék. “Kerületünk jelszava ebben a szokatlan környezetben is nyerhet értelmet: MINDENKI FONTOS, a végső megnyugvást találó embertársaink és a tőlük méltó módon búcsúzni szándékozó hozzátartozóik is.” – mondta Karsay Ferenc polgármester a létesítmény felszentelési ceremóniája előtt.

Egyetlen hamvasztó Budapesten

Az évi több mint tízezer hamvasztásos szertartás lebonyolítására képes modern intézmény végezheti el mostantól a fővárosban és környékén megrendelt hamvasztások több mint felét. A krematórium gyászfeldolgozást segítő, családcentrikus szolgáltatásait nyílt napokon ismerhetik meg az érdeklődők. A Budapesti Hamvasztó, mely az Adytum Kft. hetedik magántulajdonú krematóriuma, jelen pillanatban az egyetlen Budapesten.

Elhangzott, hogy a hamvasztó a búcsúszertartásnak is otthont adhat, ez a modern intézmény pedig a kapcsolódó összes kegyeleti funkciót kínálja. “Különleges szolgáltatásainkkal lehetővé tesszük az elhunyt személyiségéhez igazodó, méltó búcsú lehetőségét, a testtől való búcsúzást, a hamvasztás előtti koporsós ravatalozást, amely szakpszichológus szerint a könnyebb gyászfeldolgozást segítheti hosszú távon” – mondta el Tóth Diána, az Adytum Kft. és a Budapesti Hamvasztó ügyvezetője. ” Lehetőséget biztosítanak a hamvasztás folyamatának végig kísérésére a hozzátartozók számára, így a család megbizonyosodhat róla, hogy méltó módon bánnak a hozzátartozójukkal, a hamvasztással kapcsolatos esetleges félelmeik alaptalanok – mondta a cég ügyvezetője.

Túl sok a tévhit

A hamvasztáshoz számtalan előítélet társul. A Budapesti Hamvasztóban számítógépes rendszer vezérli a folyamatokat, mely a szigorú biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően, a kegyeleti szempontok maximális figyelembe vételével zajlik. Minden mozzanatot kamera rögzít. A többlépcsős azonosítási folyamat gyakorlatilag kizárja az elhunytak elcserélésének lehetőségét, a technológia és a kemence kialakítása pedig lehetetlenné teszi több ember egyidejű hamvasztását ugyanabban a kemencében.

“Missziónkhoz híven, minden lehetséges eszközzel a hamvasztással kapcsolatos tévhitek eloszlatására törekszünk. A magyar kegyeleti kultúra fejlesztése mellett kiemelten fontosnak tartjuk a lakosság halállal kapcsolatos attitűdjének formálását, ezért útjára indítjuk a “Ne legyen tabutéma a halál” című programsorozatunkat. Ennek részeként, a lakosság számára szervezett nyílt napokon bárkinek lehetősége van megismerkedni a Budapesti Hamvasztó tevékenységével. A krematórium bejárása közben, az érdeklődők tabuk nélkül tehetik fel kérdéseiket szakértőinknek, és a leghitelesebb forrásból kaphatnak őszinte válaszokat.”- mondta el Tóth Diána, hozzátéve, a Nagytétényben működő Budapesti Hamvasztó családcentrikus szolgáltatásait budapesti temetőkben nem lehet megrendelni, kizárólag a hamvasztó megbízható partnereinél, temetkezési irodákban.

A következő nyílt nap tervezett időpontja: 2016. június 4. szombat, 10 óra és 13 óra. Helye: Budapesti Hamvasztó, 1225 Budapest, Bányalég utca 31-33.

Sajtófotókat az MTI 2016 május 18-án készített, az MTI archívumából elérhetők. A “Ne legyen tabutéma a halál” program indító filmjét itt érhetik el.

 

 

 

2017. április 15.

Nyílt nap a Budapesti Hamvasztóban

Ne legyen tabutéma a halál! Nyílt nap és környezetbarát temetkezési kellék bemutató a Budapesti Hamvasztóban a Föld Napja alkalmából

2017. január 03.

90 napos szabály urnakiadásról

2017. január 1- től néhány ponton változott a temetkezési törvény, melyet sajnos sokan nem helyesen értelmeznek, félreértenek, vagy előfordul, hogy a családok pontatlan tájékoztatást kapnak és emiatt fölösleges pénzkiadásokba verik magukat. Miről is van szó?

2016. május 30.

Nyílt nap június 4-én

A BUDAPESTI HAMVASZTÓ nyílt napot szervez, amelynek célja a látogatók hamvasztással kapcsolatos tévhiteik, félelmeik enyhítése, a hamvasztási folymatok és ehhez kapcsolódó szolgáltatások megismertetésén keresztül. A hamvasztó bejárása közben tabuk nélkül teheti fel kérdéseiket szakértőinknek és a leghitelesebb forrásból kaphatnak őszinte válaszokat.

2016. május 19.

A főváros egyetlen, világszínvonalú krematóriuma

"Szeretném kiemelni, hogy az önkormányzat igyekezett a környéken lakók érzéseit, félelmeit együttérzéssel kezelni és a beruházó felé közvetíteni, aki ezeket teljes mértékben megértette és figyelembe vette." - hangsúlyozta beszédében a polgármester.

2016. május 11.

Segítség a gyászban

Az elmúlt hetekben az Adytum Kft. ügyvezetője részt vett „A gyász lélektana és a gyászolók segítése", valamint „A gyászcsoportok vezetésének gyakorlata” című képzésen a Napfogyatkozás Egyesület szervezésében. Az ország különböző pontjain működő gyászfeldolgozó csoportok listáját erre a linkre kattintva értheti el. Ha Ön, vagy gyászoló ismerőse szükségét érzi, forduljon hozzájuk bizalommal!

2016. március 22.

Biológiai úton lebomló urna

Budapesti Hamvasztónkban már kapható a hamvakkal együtt fává fejlődő Bio Urna

2016. március 16.

A hamvasztás folyamata

A Budapesti hamvasztóban forgatták a hamvasztás folyamatát bemutató filmet.

2016. március 12.

Európai színvonalú krematórium épült Budapesten

Az Adytum Kft., - amely a Magyarországon működő 17 krematórium közül hatnak a tulajdonosa - tovább bővítette kapacitását. Budapesten a XXII. kerületben, a Nagytétényi út mellett saját erős beruházás keretében a közelmúltban adták át legújabb krematóriumukat.